Voyager-2: Látogatás a Neptunusznál

Szerző: | 2023. febr. 11.

50 x 40 cm, feszített vászon, akril.

Az új ötletek mellett elhatároztam, hogy befejezem az eddig elkezdett képeket. 😊 Tök izgalmas szembesülni az eltelt idővel és látásmódbeli változásokkal.

Ezt a képet 2018 májusában kezdtem el, a háttér kék árnyalata azóta változott, de a Voyager ötlete végig ugyanúgy megmaradt. smile

A Voyager-2

A Voyager-1 és Voyager- 2 iker űrszondákat ötéves élettartamra építették. A Voyager-2 1977. augusztus 20-án indult, 16 nappal a Voyager-1 előtt, és mára mindkettő jóval az eredeti célállomásán túlra jutott.

Elsődleges küldetésük a Jupiter és a Szaturnusz felderítése volt. Miután ott számos felfedezést tettek – például aktív vulkánokat figyeltek meg a Jupiter Io nevű holdján és a Szaturnusz gyűrűinek bonyolultságát tanulmányozták -, a küldetést meghosszabbították.

Ez idő alatt a Voyager-2 lett az egyetlen űrszonda, amely a Naprendszer mind a négy gázóriását közelről tanulmányozta.

Felfedezett egy 14. holdat a Jupiternél, és ez volt az első ember alkotta objektum, amely elrepült az Uránusz mellett, ahol 10 új holdat és két új gyűrűt fedezett fel.

Ez az eszköz volt az első ember alkotta objektum, amely elrepült a Neptunusz mellett, ahol öt holdat, négy gyűrűt és egy „Nagy Sötét Foltot” fedezett fel.

A Neptunusszal való találkozás után a NASA hivatalosan átnevezte az egész projektet Voyager Interstellar Mission (VIM) névre, ahol az űrszondák feladata az volt, hogy tanulmányozzák Naprendszerünk peremét.

Annak ellenére, hogy a Voyager-2 korábban indult, mint a testvér űrszondája, az eltérő pálya miatt az később, 2018. december 10-én, második űreszközként lépett be a csillagközi térbe.

A Voyager-2 jelen bejegyzés megírásakor küldetésének 45. évében, 5. hónapjában és 22. napjában tart 19 930 968 333 km-re Földünktől, 55 347 km/h-s sebességgel haladva a csillagközi térben.

Amennyiben a festményem elnyerte a tetszésedet, megvásárolhatod azt, ehhez keress fel a KAPCSOLAT menüpontban található elérhetőségeim egyikén: e-mail üzenetben, vagy a közösségi médián keresztül!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhárom − 3 =